Utána kb. 1 órára betettük a sütőbe 100 fokra (mintha 1 óráig forralnánk), és az 1 óra után szépen fixált színű fonalat vettünk ki a sütőből.
A kötés nekem még nem erősségem, főleg nem a nagy felületek készítése, de nem adom fel, hogy egyszer ezek a szép gyapjúfonalak is felhasználásra kerülnek, addig is a gyorsabban haladós technikákat gyakorlom, például a nagyobb textilek bebatikolását. A többszínű festéshez viszont szükségem volt ennek a sütős technikának a megismerésére, Ágicának ezennel is ezer köszönet érte!!! :-)
Ez az első spirálos alkotásaim: ez két mei tai (kötözős hordozó) test-része lesz, egy kisebb, meg egy nagyobb, totyogós-méret.
Érdekes, hogy kicsit különböző lett a két oldal, amire nem számítottam - bár sejthettem volna, mert jó vastag anyagot használtam. A szomorú az, hogy csak az egyik fog látszani... :-( ...de majd a szebbiket választom. :-)
Pólók (egy Férjemnek, egy Beninek) spirálban, szintén kétoldalasan:
Beni édes volt, amikor vittem a bölcsibe, először ebben a pólóban, mondta, hogy majd megmutatja Niki néninek. Amint meglátta Őt, valóban rohant elújságolni, hogy "ezt a pólót Anya batikolta!" Hát ezért érdemes! <3
A spirál-technikát a youtube-ról lestem, de a látótér-szélesítésnek köszönhetően bátrabban kísérletezgettem mindenféle önálló pacsmagolással, és a bátorságomnak szép eredménye lett. Csak megtekertem a félig ecetes-nedves textíliát, és belemártottam a tepsiben szétfolyt festékbe, persze színenként. Mondjuk, hogy ezzel itattam fel a maradékot. :-) Így készült egy ujjatlan póló nekem és Beninek, illetve egy elég nagy méretű body, ebbe majd a Kistesó belenő... majd egyszer... :.)
A batikmánia itt nem állt meg, folytattam, de erről majd a következő posztban írok, és remélhetőleg azt is nemsokára bemutatom, milyen mei tai-ok készültek a fenti alapokból. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése